Iskolás éveimben még nem technika óra volt, hanem " Gyakorlati", ahol a fiúk gyalultak, fúrtak, faragtak, a lányok pedig kötni, horgolni, főzni, varrni tanultak.
Az egyik munkadarabunk egy kötött sál volt, amit órán kezdtünk készíteni (több-kevesebb sikerrel), majd otthon kellett befejezni. Nos, az enyém team-munkában készült (mint a hímzett terítő és a keresztszemes asztalközép dísz is), azaz én órán elkezdtem, anyukám pedig otthon kifejtette és elkészítette :) Az osztályzatOM persze mindig hatalmas JELES volt!! Hát kb. ennyire foglalkoztatott a kézimunka.
Mígnem a 80-as évek közepén engem is elért az Igazi Nagy Szerelem. Már a karikagyűrűnk is az ujjunkon volt, ami minden rápillantással egymásra emlékeztetett minket, de én valami nagyon személyes dolgot szerettem volna adni, ami a közelségemet is érezteti.
Így félve kicsit, de elővettem a kötőtűt és a fonalat... Az eredmény egy szép és meleg mellény lett, amit kezdőként is 2 hét alatt készítettem el. A siker leírhatatlan volt.
Szó szerint szakadásig hordta a párom, és azóta már jó néhány - ahogy ő hívja - ujjatlan pulóver követte. Mikor ismerősei megdicsérik a kötött holmijait, mindig büszkén mondja: A feleségem csinálta.
Úgyhogy higgyétek el, ÉRDEMES!!! ;)
Anya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése