A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babamamusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babamamusz. Összes bejegyzés megjelenítése

Horgolt babacipő

Szokásomhoz híven most is csúszásban, de higgyétek el, megérte a várakozást! Tegnap ugyanis rájöttem, hogy egy picit még tökéletesíteni kell a mintát, és az is kiderült, hogy hol!
Így mára megszületett a babacipő. A korábbi (Facebookon bemutatot) kisfiú cipővel ellentétben ez most kislány cipő, de minden más változatlan ;-)

 Még jön a videó is, de addig is: néhány kép és a mintaleírás, melynek forrása INNEN.

A kezdés nagyban hasonlít a másik babacipőhöz, amit korábban bemutattunk.
8 láncszemet horgolunk, visszaöltünk a horgolótűtől számított második láncszembe, és egy rövidpácát horgolunk. Rövidpálcákkal dolgozunk 5 szemen át. Az utolsó láncszembe 2 rövidpálcát öltünk. Ezzel meg is vagyunk a láncszemsor egyik oldalával, most a másik oldalát is végighorgoljuk, vagyis 7 szemen át 1-1 rövidpálcát öltünk. A végén kúszószemmel zárunk egy 1 láncszemet magasítunk. Jöhet is az első sor :-)
2. sor - 2-2 rövidpálca az első két szembe, 1-1 rövidpálca a következő 4 szembe, 2-2 hamispálca a következő 5 szembe,  1-1 rövidpálca a következő 4 szembe, 2 rövidpálca az utolsó szembe. Kúszószemmel zárunk és 1 láncszemmel magasítunk.
3. sor - 1-1 rövidpálca az első 10 szembe, 2-2 rövidpálca a köveztekző 6 szembe és 1-1 rövidpálca a következő 10 szembe. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszemet magasítunk.
4. sor - Egy rövidpálcát öltünk mindegyik szembe.
5. sor - Ennél a sornál minden szemnek csak a felébe horgolunk, vagyis csak a kis hátsó hurokba öltünk 1-1 rövidpálcát. Így haladunk körbe, a sor végére 32 szemet kell kapnunk. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszemet magasítunk.
6. sor - Ennél a sornál már "rendesen" öltünk a szemekbe, vagyis mindkét hurokba beleszúrjuk a horgolótűnket és úgy húzzuk át a fonalat. Ugyancsak 1-1 rövidpálca minden szembe, tehát marad összesen 32 szem. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszemmel magasítunk.
7. sor - Az első 10 szembe 1-1 rövidpálcát öltünk. A következő szemeknél fogyasztunk, összesen 6 alkalommal. Az angol kifejezés tükörfordítása a "fogyasztott rövidpálca". A hátralévő 10 szembe 1-1 rövidpálcát öltünk. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszem magasítás.
8. sor - Az első 8 szembe 1-1 rövidpálca, majd ismét fogyasztunk, csak most 5 alkalommal és újabb 8 rövidpálcát horgolunk. Kúszószemmel zárjuk a sort, 1 láncszem magasítás.
9. sor - Az első 8 szemben 1-1 rövidpálcát öltünk, 3 alkalommal fogyasztunk és a következő 7 szembe horgolunk 1-1 rövidpálcát. Kúszószemmel zárjuk a sort és 2 láncszemet magasítunk.
10. sor - Minden szembe horgolunk 1-1 egyráhajtásos pálcát. Kúszószemmel zárunk, 1-et magasítunk.
11. sor - Az első 8 szembe 1-1 rövidpálca, a következő 3 szembe 2-2 rövidpálca, majd a hátralévő 7 szembe újabb 1-1 rövidpálca. Kúszószemmel zárunk, de nem magasítunk.
12. sor -  Kúszószemekkel körbehorgoljuk a kiscipő szélét és kész is :-)

Végezetül díszítésnek pedig egy szalagot fűzünk az egyráhajtásos sorba.

Hamarosan jön a videó is, addig pedig egy exkluzív fotó, hogy mennyire vagánynak érzem magam egy kiscipő elkészítése után :-D


Kacsintani sosem tudtam, de nagyon igyekszem

Sok sikert!
Leányka


Horgolt babacipő videókkal

Ahogyan ígértem, itt a videók! :-)




A talp leírása:
9 láncszemmel kezdünk
1. sor: a horgolótűtől visszafelé számolva a harmadik szembe 3 hamispálca, majd 1-1 hamispálca a következő 5 szembe, az utolsó láncszembe pedig 6 hamispálca. A láncszemsorunk másik oldalát is végighorgoljuk, vagyis a következő 5 szembe 1-1 hamispálca, majd az utolsóba 3 hamispálca és kúszószemmel zárjuk a sort. (így 22 szemünk van).
2. sor: 2 láncszem magasítás, ugyanebbe a szembe 1 hamispálca, a következő szembe 2 hamispálca, majd a következő 6 szembe 1-1 hamispálca. A következő 7 szembe 2-2 hamispálcát öltünk, vagyis szaporítunk, majd újabb 6 szembe 1-1 hamispálca, az utolsó szembe pedig 2. (így 32 szemünk van).
3. sor: 2 láncszem magasítás, 1 hamispálca ugyanebbe a kezdőszembe, a következő szembe 2 hamispálca, 9 szemen át 1-1 hamispálca, a következő 11 szembe 2-2 hamispálca, ismét 9 szemen át 1-1 hamispálca, majd a következőbe 2 hamispálca (így 46 szemünk van).
Körbehorgoljuk az egészet rövidpálcákkal. Minden szembe egyet.




Az oldalrész leírása:
1. sor: 2 láncszem magasítás, majd 1 hamispálca ugyanabba a tőbe, 1 szemet kihagyunk és a hamispálcát öltünk le a következő szembe, 41 szemen át 1-1 hamispálcát horgolunk, majd 1 szemet megint kihagyva az utolsó szembe szúrunk le és kúszószemmel zárjuk a sort (45 szem).
2. sor: 2 láncszem, 1 hamispálca ugyanabba a tőbe, 1 szemet kihagyunk, a következőbe öltünk le egy hamispálcát, 7 szemen át 1-1 hamispálca, 12-szer ismételjük az egy szemes kihagyást, vagyis azt, hogy 1 szemet kihagyva a következőbe öltjük le a hamispálcát, a következő 7 szembe 1-1 hamispálca, majd 1 szemet ismét kihagyunk és a következőbe öltjük le a hmaispálcát, végül az utolsó szembe is horgolunk 1 hamispálcát és kúszószemmel zárjuk a sort. (31 szem)
3. sor:2 láncszem, 1 hamispálca ugyanabba a tőbe, 1 szemet kihagyunk, a következőbe öltünk le egy hamispálcát, 4 szemen át 1-1 hamispálca, 8-szor ismételjük az egy szemes kihagyást, vagyis azt, hogy 1 szemet kihagyva a következőbe öltjük le a hamispálcát, a következő 4 szembe 1-1 hamispálca, majd 1 szemet ismét kihagyunk és a következőbe öltjük le a hamispálcát, végül az utolsó szembe is horgolunk 1 hamispálcát és kúszószemmel zárjuk a sort. (21 szem)
4. sor: rövidpálcasorral körbehorgoljuk, akár eltérőszínű fonallal.



A pánt horgolása:
14 láncszem
minden láncszembe 1-1 rövidpálca
minden szembe 1-1 hamispálca
a végén 4 láncszemet horgolunk a gomblyuknak és kúszószemmel zárjuk a horgolást.

Sok sikert:
Leányka