Pihe-puha macika

Történt pedig, hogy elhatároztam: macit horgolok. De nem olyan picit ám, igazi nagyot, amivel aludni is lehet. Olyan hozzábújósat, akivel este, lámpaoltás után a legféltettebb titkokat is meg lehet osztani.

Mivel egy ilyen macinak méretesnek és nagyon finomnak kell lennie, fogtam egy jó kis Nako Sport Wool és egy gombóc Alpaca Boucle fonalat. A Sport Wool a vastagságot és strapabíróságot adta a macinak, az Alpaca Boucle pedig olyan finom puhasággal borította be mindezt, hogy még magam is alig hittem el. 

Valahogyan így nézett ki az elején a macim:


Aztán már készen, de még mindig darabokban így:



Vettem hozzá biztonsági szemeket és biztonsági orrot (!!) is, ahogyan egy igazi medvéhez illik:



A maradék Alpaca Boucleból egy kis pamacsot is kapott, farok gyanánt:


Végül pedig Mama sietett a segítségemre, mivel horgolni/kötni azt tudok, de szégyen és gyalázat, be kell vallanom, még egy gomb felvarrása is komoly problémákat jelent számomra :-) Így, miután én kitömtem, Ő készségesen összevarrta nekem.


Vagyis nem is igazán nekem, hanem Lénának, aki úgy megörült újdonsült macijának, hogy gyorsan el is vitte egy körre (hinta)lovagolni, este pedig még fürdeni is vele akart. Mivel ez nem jött össze, legközelebb a kiságyban találkoztak, de úgy tűnik, a pihe-puha maci jó alvótársnak bizonyul :-)



Ha megtetszett a medve, az ingyenes mintát itt találjátok. Bár nem igazán hasonlít, én ez alapján készítettem ;-)

Leányka



Szív alakú terítő

Kérdeztétek, hogy tudok-e mintát ehhez a kis terítőhöz:


Hát sajnos nem, de kitaláltam valami hasonlót :-)

Szóval: a lényeg, hogy vékonyabb, horgolófonallal dolgozzatok (szerintem a horgolócérna már túl vékony ehhez), és így el tudjátok majd készíteni szépre. Egy korábbi bejegyzésben Valentin-napi összeállítást találhattok, ahol van egy videó is, de most újra beillesztem ide. Ezt külön nem készíettem el magyarul, mert szerintem szépen látszik rajta minden.



A mintaleírás magyarul valahogyan így néz ki:
1. 12 láncszem
2. Az utolsó láncszemnél visszaöltünk, és rövidpálcákat horgolunk
3. Ezt folytatjuk, amíg egy négyzetet nem kapunk (nekem 11 szem és 12 sor lett amúgy)
4. Félbehajtjuk a négyzetet, megkeressük a középső szemet, és 11 kétráhajtásos pálcát öltünk ebbe a szembe a következőképp: 1 kétráhajtásos pálca, 1 láncszem, 1 kétráhajtásos pálca, 1 láncszem... egész 11-ig. Az utolsó rögzítük rövidpálcával.
5. Ha ez megvolt, újrafélbehatjuk a négyzetet, és a szomszédos oldalon ismételjük ezt a műveletet. Ezzel kész is a szív.

Így egy kb tenyérnyi szívet kapunk, ami ugye elég kicsi még ahhoz, hogy terítő legyen belőle. Viszont! Szeritem, ha növeljük a szemek számát, megszorozzuk 2-vel (24 láncszemmel kezdünk, 24 sort horgolunk, esetleg 3 ráhajtásos pálcát horgolunk a szív félköríveinek, és abból is 22-t...) akkor egy nagyobb és szebb munkadarabot kapunk! Ezt a szemnövelési technikát még nem próbáltam, de ennél a leírásnál már egyszer feleztem a szemek számát, és egy ugyanilyen aranyos pici szívet kaptam. Szóval szerintem érdemes.

Továbbá találtam egy képet etsy.com-on, amit mutatok is:


Ahogyan Ti is látjátok, az alapszív itt is ugyanazzal a technikával készült. Ha jól látom, a különbség annyi, hogy a horgoló itt nem egy rövidpálca sorral horgolta körbe a végén a szívet, hanem minden második szembe az alapnégyzeten 1-1 egyráhajtásos pálcát horgolt, a szív félköríveibe pedig a láncszemes összekötésekbe 2-2 egyráhajtásos pálcát. Ezzel tovább növelte a szív méretét, de a forma szépen megmaradt. Az egyráhajtásos pálcák közé itt is öltenek 1-1 láncszemet, ha jól látom a képen. (Kezdőknek: ez azért van, hogy megmaradjon a szemek száma. Ugyanis, mivel minden másodikba horgolunk csak, így muszáj tartanunk azt az egy kihagyásnyi távolságot a következő sorra is, vagyis oda kell 1-1 láncszem az egyráhajtásos pálcák közé!!). Végül pedig pici, 3 láncszemes ívekkel csipkézi a terítő szegélyét.

Szerintem ezek a darabok ki is lettek keményítve, de nem biztos, hogy erre szükség van. Sok múlik a fonal anyagán, minőségén. Lehet, hogy a tartás érdekében érdemes keményíteni, de nem biztos. Ezt mindenki látja, ha már kész a munkadarab, vagyis a szépséges szép szív alakú terítő :-)

Sok sikert Mindenkinek!!

Leányka



Oszd meg a szíved!

Készen álltok rá, hogy megosszátok a szíveteket? Meredith, a One Sheepish Girl blog írója idén újra meghirdeti a gerilla szív akciót, mi pedig ismét csatlakozunk hozzá. Gyertek Ti is :-)


Hogy mit kell tennetek?

1., Kössetek/horgoljatok egy szívet!
2., Írjatok mellé egy üzenetet!
3., Hagyjátok ott valahol Valentin napon, február 14-én, hogy mások megtalálhassák és igazán boldog napjuk lehessen!


Hogy kevés az idő? 

Dehogyis! Nézzétek, itt van azonnal két videó is, segítünk horgolni/kötni:







Szóval szívekre fel, csatlakozzatok hozzánk Ti is!!


Leányka