Horgolt babacipő

Szokásomhoz híven most is csúszásban, de higgyétek el, megérte a várakozást! Tegnap ugyanis rájöttem, hogy egy picit még tökéletesíteni kell a mintát, és az is kiderült, hogy hol!
Így mára megszületett a babacipő. A korábbi (Facebookon bemutatot) kisfiú cipővel ellentétben ez most kislány cipő, de minden más változatlan ;-)

 Még jön a videó is, de addig is: néhány kép és a mintaleírás, melynek forrása INNEN.

A kezdés nagyban hasonlít a másik babacipőhöz, amit korábban bemutattunk.
8 láncszemet horgolunk, visszaöltünk a horgolótűtől számított második láncszembe, és egy rövidpácát horgolunk. Rövidpálcákkal dolgozunk 5 szemen át. Az utolsó láncszembe 2 rövidpálcát öltünk. Ezzel meg is vagyunk a láncszemsor egyik oldalával, most a másik oldalát is végighorgoljuk, vagyis 7 szemen át 1-1 rövidpálcát öltünk. A végén kúszószemmel zárunk egy 1 láncszemet magasítunk. Jöhet is az első sor :-)
2. sor - 2-2 rövidpálca az első két szembe, 1-1 rövidpálca a következő 4 szembe, 2-2 hamispálca a következő 5 szembe,  1-1 rövidpálca a következő 4 szembe, 2 rövidpálca az utolsó szembe. Kúszószemmel zárunk és 1 láncszemmel magasítunk.
3. sor - 1-1 rövidpálca az első 10 szembe, 2-2 rövidpálca a köveztekző 6 szembe és 1-1 rövidpálca a következő 10 szembe. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszemet magasítunk.
4. sor - Egy rövidpálcát öltünk mindegyik szembe.
5. sor - Ennél a sornál minden szemnek csak a felébe horgolunk, vagyis csak a kis hátsó hurokba öltünk 1-1 rövidpálcát. Így haladunk körbe, a sor végére 32 szemet kell kapnunk. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszemet magasítunk.
6. sor - Ennél a sornál már "rendesen" öltünk a szemekbe, vagyis mindkét hurokba beleszúrjuk a horgolótűnket és úgy húzzuk át a fonalat. Ugyancsak 1-1 rövidpálca minden szembe, tehát marad összesen 32 szem. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszemmel magasítunk.
7. sor - Az első 10 szembe 1-1 rövidpálcát öltünk. A következő szemeknél fogyasztunk, összesen 6 alkalommal. Az angol kifejezés tükörfordítása a "fogyasztott rövidpálca". A hátralévő 10 szembe 1-1 rövidpálcát öltünk. Kúszószemmel zárunk, 1 láncszem magasítás.
8. sor - Az első 8 szembe 1-1 rövidpálca, majd ismét fogyasztunk, csak most 5 alkalommal és újabb 8 rövidpálcát horgolunk. Kúszószemmel zárjuk a sort, 1 láncszem magasítás.
9. sor - Az első 8 szemben 1-1 rövidpálcát öltünk, 3 alkalommal fogyasztunk és a következő 7 szembe horgolunk 1-1 rövidpálcát. Kúszószemmel zárjuk a sort és 2 láncszemet magasítunk.
10. sor - Minden szembe horgolunk 1-1 egyráhajtásos pálcát. Kúszószemmel zárunk, 1-et magasítunk.
11. sor - Az első 8 szembe 1-1 rövidpálca, a következő 3 szembe 2-2 rövidpálca, majd a hátralévő 7 szembe újabb 1-1 rövidpálca. Kúszószemmel zárunk, de nem magasítunk.
12. sor -  Kúszószemekkel körbehorgoljuk a kiscipő szélét és kész is :-)

Végezetül díszítésnek pedig egy szalagot fűzünk az egyráhajtásos sorba.

Hamarosan jön a videó is, addig pedig egy exkluzív fotó, hogy mennyire vagánynak érzem magam egy kiscipő elkészítése után :-D


Kacsintani sosem tudtam, de nagyon igyekszem

Sok sikert!
Leányka


5 megjegyzés:

  1. Szia, Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi munkát fektettek ebbe a blogba! Számomra rendkívül hasznos! Köszönetképpen szeretnék adni valami kedves meglepetést - ugye, bekukkantasz érte a blogomba?
    Szeretettel: Maminti, a kicsi zöld tündér

    VálaszTörlés
  2. Szia! Olyan kérdésem lenne, hogy milyen és hányas fonallal horgolod. Ezzel mindig bajban vagyok, mert félek hogy nem lesz tartós, ha rossz fonalat választok.
    Üdvözlettel: kacatka

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Hát ez nagyon nehéz :) Már másodjára kellett visszabontanom az egészet, mert nem az orra csúcsosodik, hanem az oldala :( Egyébként köszönöm a mintát, még küzdök vele, végül biztosan olyan szép lesz, mint a Tiéd! :)
    Niki

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon köszönöm ezt a sok munkát, időt amit áldozol.
    Életem első kicsi cipőkéjét elkészítettem, követtem a leírásodat, néztem a videódat.
    nagyon érthetően leírtad, elmondtad.
    Sikerélményem van! Keresztlányom babáját várjuk, neki készítettem!
    Üdvözlettel: Manyika

    VálaszTörlés