Közelgő Advent

Szeretem apró díszekkel teleaggatni a lakást. Persze csak a jóízlés határain belül. Mondjuk lehet, hogy egyszer kicsit elragadtattam magam, mikor a nappaliban a szép zöld futónövényt horgolt virágokkal öltöztettem fel :-)
Készülünk az Adventre is, gondolom, Ti is! Gyűjtöttem néhány inspirációt, amik még könnyen és gyorsan elkészíthetőek decemberig.

 Az elsőt ITT találtam. Ha jól számoltam, 20 láncszemmel, majd mindbe 1-1 egyráhajtásos pálcával kezdi, amit először 1-2 szemmel bővít az orra miatt (2., 3. sor), majd visszafogyaszt 20 szemre a 4. sorban, és 10-12 szemmel készíti el a szárát. Ha valakinek van kandallója, igazán bájos lehet felette.
 A következőre ITT bukkantam. Nem kell hozzá más, csak egy vállfa és a fonal. Ahogyan látom, rövidpálcákból készült. Ez is végtelenül egyszerűnek, mégis mutatósnak tűnik. Csupán egy nagy téglalapot kell horgolnunk, amit a végén fogyasztással "háztetőre" formálunk. A fehér körbehorgolás havas jelleget ad, illetve készíthetünk még egy kis kéményt is pluszban :-) Horgolunk 24 kisebb négyzetet is, árvarrjuk a számokat, majd 3 oldalán rögzítjük, és kész is a 24 kis zseb. Díszítésként igazából bármit horgolhatunk, varrhatunk, köthetünk rá, ami csak eszünkbe jut.

 Karácsonyfa formát is találtam. A lényeg a fánál, hogy folyamatosan, soronként fogyasszuk a rövidpálcás szemeket, majd (attól függően, hogy mekkora fát szeretnénk) az egyik sor végén toldjuk még 4-5 láncszemmel, és így már szélesebb sort kapunk, amit újra fogyasztunk, majd a következő résznél megint kitoldunk. Vagyi, az utolsó rövidpálca után 4-5 láncszem, amikbe már ölthetjük is vissza a rövidpálcákat, hogy a következő sor hosszabb legyen.
Ha elkészül a fa, varrhatunk rá zsebeket, de gombokat is. Amit csak gondolunk. A végén még "meg is csillagozhatjunk". :-)
Az ötlet INNEN jött.


És persze készíthetjük úgy is, mintha pici zoknikat kötnénk, csak lábfej nélkül - csupán a szár részét. Horgolunk rá egy akasztót, és készen is van, mehet a kandalló felé, vagy épp a függönykarnisra, mint egy igazi kötött adventi naptár-lánc.







Jó szórakozást mindenkinek!

Leányka


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése