A kétráhajtásos blúz

Igazi gyors nyári projekt. Még csak a felénél tartok, de már most elmondhatatlanul imádom. Viki barátnőmmel találtuk a mintát, és eldöntöttük: közös böködésbe kezdünk. Sokáig halogattuk a fonalválasztást, mindenképpen szerettünk volna olyat, amilyet a minta is ajánl (165m/50g). Végül a Safran mellett döntöttünk, hiszen az az 5 méter már nem jelent semmit. Viki fehérre voksolt, ami mellé egy mesés szatén szalagot is beszerzett, én pedig hosszas válogatás után a halványrózsaszín mellett döntöttem.

Az igazat megvallva elnézve a mintát, és a rengeteg kétráhajtásos pálcát, azt hittem, lassan halad majd és nem is lesz annyira izgalmas. Szokásom úgy húzni a projekteket, mint a rétestésztát - talán ezért is van, hogy jelenleg is 6 különböző dolgot kötök/horgolok egyszerre. Ha pedig valamiben nincs meg a kellő plusz, a hiányzó izgalom: az életben be nem fejezem :-) Viszont ebbe a mintába beleszerettem. A háta pillanatok alatt elkészült, az elejének is már a felénél járok. Talán a pikók lesznek hosszadalmasabbak a legvégén.



Egy szó, mint száz, ezt a kis horgolt blúzt tényleg hordom majd a nyáron, és alig várom már! Az pedig külön öröm, hogy Vikivel párhuzamosan haladok és nagyon izgalmas látni, mennyire más a hatása a különböző stílusú horgolásnak. Egyelőre itt tartunk, de jönnek még képek és bejegyzés is, ne aggódjatok!





Leányka


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése