Az a csodás csipkekendő

Talán emlékeztek még rá, mikor Árnika fonalairól áradoztam, illetve arról, hogy már alig várom, hogy belehorgoljak Brittany-ba. Aztán el is kezdtem, így alakult valahogyan.






Horgoltam ülve, állva, fekve, otthon és úton is, ugyanis ajándék készült belőle bizony :-) Sokszor már a horgolásommal aludtam. Talán erről is volt bejegyzés ;-)


A végeredmény pedig igazán jól sikerült, a meglepetést is hatalmas öröm fogadta. Drága Barátnőm, egykori tanárom, konzulensem, Móni pedig még képet is készített Nektek, hogy megmutassa: ilyen csodásan áll Neki :-) Szerintünk ugyanis gyönyörű!!


Fogadjátok Ti is szeretettel, aki pedig korábban kételkedett volna abban, hogy egy gombolyagból kijön egy ilyen kendő, most jelentem: kijön! Ugyan 5 deka, ez igaz, de több mint 400 méter. Nézzétek csak (az árnyalat kicsit eltér az esti fények miatt). A menta méretű volt a türkiz gombolyag is, és még maradt is belőle egy pici ;-)




A minta továbbra is az angol nyelven ingyen is elérhető Bridal Shawl. Horgoljátok Ti is szeretettel!

Leányka


1 megjegyzés:

  1. Hű, ez nagyon szép lett! Ilyen vékony fonalból én nem tudok, csak icipici darabokat horgolni, a tiéd impozáns méret a finomságához képest. :-)

    VálaszTörlés