Tavaszcsalogató horgolt kaspó

Ma már határozottan hétágra sütött a nap! A magam részéről téli gyerek vagyok, de be kell vallanom: már én is nagyon örültem a melegebb időnek. Lassan kivirágzik a természet, ahogyan épp ideje annak is, hogy vigyünk egy kis színt a saját mindennapjainkba is. És persze miért ne kezdhetnénk ezt a lakással?

A múltkori kórházas "kiruccanásom" után egy cserép virággal tértem haza, és azóta kaptam még egyet, szóval mi már virágzunk! Viszont ma tovább színesítettem a legfrissebb szerzeményeimet!

Egy szép szivárványos fonalat használtam, és sima egyráhajtásos pálcasorokat alkalmazva ez lett a végeredmény:







Ahogyan Ti is látjátok, ez csak egy téglalap, hogy a virágot locsolva ne ázzon el a fonal, így az alja nyitott. Ha pedig nincs ilyen szivárványos fonalatok, akkor se búsuljatok, nekem a következő virágtartó már "darabfonalakból" készül, ahol nem csupán a szín, a minőség is eltér majd. 
De kit zavar? Ez adja meg a báját : -)




Végül pedig néhány mesés inspiráció a Pinterestről. Bevallom, hogy a legtöbbnél még nekem is leesett az állam, pedig olyan egyszerűek, mégis meseszépek.


Kis színes, ami még a konyhát is feldobja


Egy sor konyhai növény horgolt ruhában


Rövidpálcás megoldás egy kis csipkével a tetején és virágdíszekkel


A képen igazából sima fémdobozok láthatók. Csak kicsit felöltöztetve! Részletes bemutatás ITT.


Nem színes ugyan, de szerintem megfelelő környezetben ezek a cserepek is kiváló ékei lehetnek a lakásnak, kertnek.


Ahogyan ezek a kötött darabok is, amikről még több képet ITT találtok.


És a végére hagytam, amitől a szavam is elállt! Igen, ez a kép nem semmi: hihetetlenül energikus, vidám... színes. Viszont az, hogy mindez egy medence árnyékában... még jó, hogy ültem! És nem vicc! KATT IDE!!


Szóval hajrá! Aki egy négyzetet, téglalapot már tud kötni/horgolni, annak ez simán menni fog! A haladók pedig bátran engedjék szabadjára a fantáziájukat.

Szerintem jöhet is a tavasz! :-)

Leányka


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése