Kössünk óóóriásfonalból!

Történt pedig, hogy nagyon régen, még aktív fonalboltos koromban bejött hozzánk egy fiú, és közölte, hogy ő kézen köt. Szinte kinevettük, hogy igen, azt általában kézzel csinálják - mire ő határozottan kikérte magának, hogy nem kézzel, hanem kézEN. Így történt, hogy egy vevő tanított meg minket az akkor itthon még teljesen ismeretlen armknitting-re. Később egy óriásfonalra is lecsaptam, amiből szintén armkitting körsál készült.

Óriás, óriásabb, legóriásabb
Nemrég azonban rájöttem, hogy amit én óriásfonalnak gondoltam, még bőven überelhető. Az OVERkntis fonalai ugyanis tényleg "pluszos" fonalak, a szó minden értelmében. Ha pedig valami különleges, akkor ki is próbáljuk!

Körsálak az Overknits-től - tervező: Dévényi Ága


Mutasd magad!
Az anyagát tekintve, az OVERknits óriásfonalak akrilból készülnek. Mitagadás, elsőre ez engem kicsit rosszul érintett, mivel kevésbé szeretem az akrilt, de józan ésszel be kell látnom: könnyebben tisztítható, súlyra is könnyebb (ami azért szintén fontos szempont, ha az ember nyakbavalót készít), és strapabíróbb is, mint a gyapjú. No, meg persze olcsóbb is! Mivel pedig kézen kötve készül, még az a nyikorgó hang sincs, mint a kötőtűvel kötött akril fonalaknál. Röviden tehát: akril-para kilőve, nagyon jól áll ennek a fonalnak ez az alapanyag!



Igyekeztem napsütésben fotózni Nektek ezt a csodás türkiz színt, de napsütés híján sajnos csak részben tudom visszaadni azt a mesés színárnyalatot, amit ez az óriásgombóc áraszt. Nagyon divatos, mindenhez passzol, egyszerűen imádom!

És, hogy mi készülhet belőle? Sokkal több dolog, mint gondolnátok! Akár lakásdísz, mint puff vagy párnahuzat. Vagy nyakbavaló, igazi cowl. A lehetőségek tárháza különben kifogyhatatlan, és a Pinterest is szuper ötleteket ad, ha giantyarn keresőszóval csemegéztek.



No, de nézzük, mit és hogyan!
Az OVERknits megálmodójától, Dévényi Ágától többször hallottam már interjúk alkalmával, hogy bizony nem kell, hogy végig a karunkon legyen a fonal, nyugodtan letehetjük, és hurkolhatunk úgyis. No, persze - gondoltam én - hogy jól leszaladjanak a szemek?! Ezek az óriás szemek viszont nem futkosnak olyan könnyen, így tényleg nyugodtan leteheted a kötött darabot munka közben.



Az egyetlen dolog, amivel érdemes vigyázni, hogy olyan erősen azért ne cibáljuk, mert egy határozott csomózástól szakad. No, meg persze kicsit szöszöl is, de azt hiszem, ezen a kötő- és horgolótű-forgatók nem lepődnek meg, hiszen a pamuton kívül minden szöszöl, tudjuk mi ezt jól. Szóval fekete nadrágban ne állj neki kötni - minden más jöhet :)


Ami pedig szintén fontos, ahogyan a normál kötésnél, itt is érdemes figyelni, hogy a szemek azonos méretűek és ugyanolyan szorosak lesznek, hiszen máskülönben nem lesz igazán szép a projekt. Nekem konkrétan kicsit kusza lett a párnám, legalábbis én annak látom, de ez csupán az én karon kötős tapasztalatlanságomnak tudható be, a fonal szuperül vizsgázott! Ha pedig nyakbavalóként hordjuk, úgy a kuszább szemek sem feltűnőek :)



Összegezve: én nagyon szerettem óriásfonalazni, szerintem mindenképp érdemes kipróbálni, ne hagyjátok ki! A rossz idő sajnos még kitart, és ebben a szeles, szomorkás tavasz-előben bizony nagyon jó szolgálatot tesz egy szépséges nyakmelegítő!



Itt találjátok az Overknits Facebook oldalát, ahol még sok-sok szép kép és inspiráció vár Rátok a fonalak mellett. Mint ez :)


Leányka





Oszd meg a szíved - idén is!

#horgolaseskotesblog és #oszdmegaszived - ismerős címkék? 

Már 5. éve hirdetjük meg mi is Meredith-t követve Valentin-nap előtt az Oszd meg a szíved! játékot. Ti is emlékeztek rá? 2014-ben például ilyen volt. De volt ilyen is.

Ha nem emlékeznétek, akkor most nagyon figyeljetek! ;-)

Egy kedves Olvasónk, Viki szívei 

Egy gerilla szív akciót tervezünk, amihez csak pár "hozzávaló" szükséges:

1., Kössetek/horgoljatok egy szívet!
2., Írjatok mellé egy üzenetet!
3., Hagyjátok ott valahol Valentin napon, február 14-én, hogy mások megtalálhassák és mosolyt csalhassatok az arcukra!

Mindössze ennyi, és mindenkinek lehet egy jó napja: Nektek is, akik készítik, és azoknak is, akik megtalálják!

Ha pedig meghorgoltátok/megkötöttétek a szíveket, készítsetek egy képet a szívről és az üzenetről, majd töltsétek fel az Instagramra a fotót és használjátok a #horgolaseskotesblog és az #oszdmegaszived címkéket, hogy mi is megnézhessük a képeket!


Itt pedig a videók, amikkel gyerekjáték a kis ajándékok elkészítése:






Elő a tűkkel, aztán oszd meg a szíved! ;-)

Leányka